UFO-s kolozsvári rakott káposzta

UFO-s kolozsvári rakott káposzta

A savanyú káposzta a téli időszakban az egyik legjobb vitaminforrás ezért minden évben megtöltünk vele egy 40 literes cserépedényt. Ha pedig megmarad a párolt rizs itthon és van a hűtőben darált hús, márcsak néhány apróságra van szükség egy isteni kolozsvári rakott káposztához, amelyet az UFO sütődiszkoszunkban sütőben, de a kertben vagy akár egy túrázás során a parázsban is elkészíthetünk.

Hozzávalók:
UFO FAMILY sütődiszkosz 5-8 főre
80 dkg savanyú káposzta
15 dkg házi füstölt szalonna
2 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
50 dkg darált sertés lapocka
1 ek fűszerpaprika
20 dkg rizs
4 dl tejföl
20 dkg füstölt kolbász

őrölt bors

Elkészítés:


A rizst, ha nincs maradék, egy edényben félpuhára főzöm. A kolbászt karikákra vágom kicsit megpirítom, majd félreteszem. A káposztát ha szükséges kiöblítem, lecsepegtetem, majd a kolbászzsírhoz adott tetszőleges zsiradékon azt is megpárolom egy serpenyőben vagy parázson az UFO sütődiszkoszban. Ezután a kockára vágott szalonnát zsirjára sütöm, majd hozzáadom az apró kockára vágott vöröshagymát, melyet üvegesre pirítok az utolsó percben hozzáadott préselt fokhagymával. Ha ezzel megvagyok mehet bele a darálthús, amit fehéredésig pirítok. Megszórom fűszerpaprikával és egy kis borssal, ha szükséges sózom – ez szalonna és kolbász függő – összeforgatom és elkészült a ragu.
Hozzá is keverhetjük a húsos raguhoz a párolt rizst, de én külön szeretem rétegezni, szerintem nemcsak jobban mutat, de finomabb is így.
Az UFO sütődiszkoszt kikenem zsirral vagy olajjal, egy réteg párolt savanyú káposzta, egy réteg húsos ragu, egy réteg párolt rizs, kolbászkarikák, ezt bekenem tejföllel, majd keződik előről… káposzta, húsragu, párolt rizs, megint káposzta, a tejföl másik fele, a tetejére kolbász karikák és egy kis őrölt paprika is mehet. A 180 fokra előmelegített sütőben vagy a már szinte meleg hamuba fektetett sütődiszkoszban 50-60 perc alatt készre sütöm.
A sütődiszkosz tetejére is tehetünk egy kicsit a pislákoló parázsból, így a felső tejfölréteg is szép színt fog kapni.
Jó étvágyat és finom fehér bort kívánok hozzá.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük